Őshonos háziállat fajták

MAGYAR SZÜRKE MARHA

A régi magyar háziállataink között a magyar szürke marhát tetszetős küllemével és tekintélyes megjelenésével a gazdasági elismerés és történelmi hagyománytisztelet terén az első hely illeti meg.

A szürke marha egykori elterjedése nem egyértelműen tisztázott. Az 1870-es évekig az ország marhaállományának majdnem 100%-át képezte. A magyar Alföld honfoglalás óta tenyésztett szarvasmarhája. Hosszú időn keresztül (1400-1700) Közép-Európa legkeresettebb hízómarhája volt. Ennek kétségtelen oka az igénytelen tartási körülményhez való alkalmazkodása, jó húsminősége és kiváló igavonó volta. A szürke marhára jellemző, hogy szilárd szervezetű, szívós, rendkívül igénytelen fajta. Húsa finomrostú, igen ízletes.

A középkorban az ország területének nagy része mocsaras legelő volt, így külterjes viszonyok között nagyon sok szarvasmarhát lehetett tartani. Hatalmas, télen-nyáron szabadon tartott gulyák voltak mindenfelé.

A századforduló után azonban a legeltetési viszonyok megváltozása, a termelékenyebb fajták megjelenése miatt egyre inkább visszaszorult ez a fajta, és a második világháború éveiben már csak 8-10%-át tette ki marhaállományunknak, a 60-as években pedig 200 db tehén és 6 db bika volt mindösszesen.

Mára elhivatott szakemberek áldozatvállaló munkájával és állami támogatással sikerült a fajtát megmenteni a végleges kipusztulástól. Nemzeti parkjainkban legel az állomány kétharmada, közel 3000 jószág.

MAGYAR TARKA MARHA

A XIX. század végén tenyésztették ki a magyar szürke marhából, elsősorban a szimentáli marhával történő keresztezés révén. A magyar tarka marha egyesíti a kultúrfajták termelőképességét és a parlagi fajták nagy ellenálló képességét. Kitűnő kettőshasznosítású (hús, tej) fajta.

A jó tartási körülményeket nagy termeléssel hálálja meg, de az átmeneti szélsőséges viszonyokat is jól tűri. Alkalmazkodóképessége felülmúlja, termelőképessége pedig megközelíti a nyugati kultúrfajtákat.

A magyar tarka szarvasmarha fajta talán az egyetlen olyan fajta, amelynek kialakulásában annyiféle ős szerepelt. A fajta alapját a hazai fajták szolgáltatták, a szürke marha mellett jelentős szerepe volt a háztáji, változatos küllemű marháknak is. Valószínűleg a magyar szürke marha kezdetben a már jóval régebben tenyésztett „ólas marhával” majd a bevándorló telepesek marháival, a XIX. századtól pedig különböző svájci, német, osztrák, holland és angol fajtákkal kereszteződött. A magyar tarka marha fajtája a XX. század elejére alakult ki.

BIVALY

Eredeti hazája Elő- és Hátsó-India. Hazánkban a nedves, tőzeges legelőkkel rendelkező gazdaságok (Somogy, Zala megye) tenyésztették. Igavonó ereje 50%-kal nagyobb, mint a szarvasmarháé. Nálunk pár száz darab van belőle, jelentősebb állományai Erdélyben találhatók. Felmérések szerint 1921-ben hozzávetőleg 200.000 egyedet számláltak Románia bivalyállományának összeírásakor. A második világháborút követően a tejtermelési szempont előtérbe kerülése miatt a faj igázó hasznosítása háttérbe szorult.

Napjainkban elsősorban természetvédelmi és idegenforgalmi megfontolásból tartják. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Kápolnapusztán található bivaly-rezervátumában egész évben megtekinthetők.

RACKA JUH (fehér és fekete változat)

A juh valószínűleg délnyugat-Ázsia felől került Európába, a Kárpát-medencében i.e. mintegy 5000 évvel ezelőtt jelent meg.
A racka fajtakörnek a hegyvidéki és az alföldi változatát különböztetjük meg.

Az alföldi racka jellegzetessége a különleges szarv alakulása. Ez a „v” alakban felálló pödrött szarv valószínűleg mutáció következménye, amely mint fajtajelleg maradt meg. Mindkét ivar szarvalt, a kosok szarvai szűkebb szögben állnak. A rackát két színváltozatban tenyésztik. Az állomány nagyobb része fehér, kisebb része fekete színű. A fehér változat gyapjúja, pofája, lábvégei sárgás-fehér színűek, a szarvak és a körmök viaszsárgák. A fekete színváltozat gyapja és rövidszőrei egyaránt fényes feketék.

A rackajuhok csoportjába tartozik az Erdélyben kialakult gyimesi racka. Ez az alföldi rackánál finomabb bundájú, a kosok laza csigás, az anyák rövid, sarló idomú szarvakat viselnek. Az állatok majdnem teljesen fehérek, kivéve a fejen és néha csak a szem körül, valamint a lábvégeken előforduló sötétbarna vagy fekete színű szabálytalan foltokat.

A hortobágyi forma elsősorban Debrecen környékén és a Kiskunságban volt honos. Legtovább a hortobágyi pusztán és a Bugac környéki tenyésztőknél maradt fenn.

A juhok súlya viszonylag csekély, az anyák 45, a kosok 60 kg körüliek. Mint ősi parlagi juh, a racka is több hasznosítású, leginkább azonban tejelő juhként tartjuk számon.

Jelentősebb racka állomány a Fertő-Hansági Nemzeti Park Igazgatóság és Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság valamint Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság területén található.

 

Az eredeti cikk:
http://www.termeszetvedelem.hu/index.php?pg=menu_595